~47.rész-Egy igaz út van

 

3 hónap múlva:

Nem menekülök el, inkább elvérzem, nem félek a harctól sem, minden nap feladnám, mert nyomomban jár a baj, de néha minden olyan szürke. Ezer veszély leselkedik rám, még is hajtottam, aki nem üti meg a padlót abból nem is lehet bajnok. A rossz emlékek hajtanak, ahogyan az évek tovább pörögnek., amikor kicsi voltam akkor anyukám arra tanított, hogy a poros lábnyom előtt végig kell járnom a sarat is. Soha nem fognak semmit sem ingyen adni, harcolok míg élek, eddig inkább szenvedtem, mint hogy rossz útra léptem volna. Most már nem így van, rossz útra léptem, félig meddig, végül is szemtanúja vagyok, ahogyan a fiú aki ellopta a szívemet droggal kereskedik, ám ő nem él semmi ilyen szer használatával, szerencsére. Támadhatna rám a világ, de én tudom, hogy valaki még mindig vigyáz rám, sokszor jutott eszembe, hogy egyszer csak úgy elmegyek. Mindent itt hagyok, nem kellettek álmok, de Ő igen, én írom a sorsomat. Sosem leszek birka aki a tömeggel együtt bólogat, hibázhatok én is , hogy a rossz irányt megjelöljem.  Egy szó, mi nem szól, volt ami volt, nincs zaj van csend, egy szó, ami szól, de nem értem meg.

A sok bizsu között arany, Ő az aki mosolyt csal minden nap az arcomra, a rossz napból is jól csinál, ha könnyeim lehullnak a földre Ő magához húz és szavai nyugtatóan kúsznak fülembe.
- Gyere le egy percre. – hallottam meg az alsó emeletről nővérem hangját. Egyedül vagyunk a lakásba, ugyan is Toni és Zac már 2 hónapja átköltözött Barbarához, ez a harmadik nap, hogy látom Camit és beszélgetni is tudok vele, sosincs időnk. Mindig akkor vagyunk itthon amikor a másik nem, felültem az ágyamba és leballagtam a lépcsősoron.
- Hm? – túrtam bele a hajamba ahogyan a nappaliba értem.
- Kéne ma valamit csinálni, úgy se dolgozunk csak holnap után. – a tekintete a képernyőről rám talált.
- Benne vagyok, úgy is unatkozok fent. – mutattam a plafonra.
- Felhívom Alexet, hogy nekik jó e. – vette elő a telefonját, lehuppantam mellé a puha párnára és vártam.  – Szia, ma mit csináltok? Semmit? Akkor jó, fél óra múlva gyertek át és elmegyünk valahova, én is szeretlek. – mondta és letette.
- Akkor elkészülök. – álltam fel és átszeltem a fokokat amiket a lépcső képzett. Kinyitottam a gardrób ajtót és felkapcsoltam a lámpát, körbefordultam a hatalmas szobában, ami tele volt ruhával. Leültem a középen lévő sarokkanapéra s gondolkodtam. Melegnek meleg van, ezért lekaptam a vállfáról egy szaggatott rövidnadrágot s kezembe véve sétáltam el a pólóim előtt, tologattam őket jobbra-balra majd megakadt a szemem az egyik kedvenc darabomon. Leakasztottam a vállfáról és gondoltam lehet fürdőruhát kéne felvenni, ha túl melegem lesz akkor legalább levehetem a felsőm, vagy ha csobbani lesz kedvünk akkor is fel vagyok készülve.cipőket néztem, topánkához nincs kedvem, saruhoz se, mert ha kitalálják, hogy focizzunk vagy kosarazzunk akkor nem szeretném felhorzsolni a lábfejem. Két választásom volt, vagy egy vans vagy converse, rövid gondolkodás után levettem a polcról a fehér conversem, az anyagokkal a  kezemben zártam be az ajtót. Levettem az itthoni cuccomat és az ágyra hajítottam, belebújtam a nadrágba, majd leszedtem a melltartóm pántját s felhúztam magamra a neon narancssárga cső toppomat, a cipőt a lábamra illesztettem majd lazán meghúztam a fűzőket s betűrtem őket talpamhoz. Beszaladtam a fürdőbe, kifésültem a hajam majd úgy döntöttem, hogy felkötöm, régen volt már copfba, egy fehér hajgumit vettem a kezembe, előrehajoltam, összeszedtem minden tincset majd a gumit áthúztam többször a hajamon, újra magammal találkoztam a tükörben, kicsit megigazítottam a művemet, fogat mostam s arcot majd kerestem egy kis táskát amibe berakhatom a cuccaimat, a pénztárca, kulcsok,telefon, parfüm,hajkefe a táskába, lementem a konyhába és elraktam egy üveg vizet és kezembe vettem egy almát. Ahogy beleharaptam, csengettek, elfordítottam a kulcsot a zárba majd unottan kinyitottam, Alexnek adtam két arcra puszit majd megölelt, Austint mint mindig egy csókkal köszöntöttem és miközben ettem az almám a szabad kezemmel megfogtam az övét.
- Cami. – kiabáltam a nevét. Hallottam egy ajtó csapódást majd lábdobogásokat és feltűnt a szőke haja amint barátja karjaiban köt ki.
- Indulhatunk. – mosolygott, majd köszönt az én felemen lévő fiúnak,bezártuk a ház ajtaját majd lesétáltunk a mellék utcára. Az almacsutkát beledobtam a kukába majd megtöröltem a kezem egy zsebkendővel, fogalmam sem volt, hogy merre akarnak menni, de ahogy látom mindenki lazán van öltözve. A part felé vettük az irányt, remélem nem fürdeni akarnak , mert nincs sok kedvem. Megindultunk egy sziklás részhez, a szárazföldről a vízben egy olyan 10-15 méteren át húzódott egy magaslat, Egy szikla szirt volt igazságszerűen, ami öt méter magasan lehet, körülötte az oldalán végig sziklák vannak rakosgatva, a fenti részét már gyönyörű zöld pázsit fedte.

Ez a part rész „kihalt”, itt nagyon kevés ember van, futók és egy-két kutya sétáltató van csak erre. A fűben ülünk, négyen egymás mellett, csak csodáljuk a tájat amit a környezet festett le elénk, a tenger színe gyönyörű szép világos kékben úszott és lelehetett látni az aljára, oly’ tiszta volt, hogy láttam a korallokat,halakat s több száz tengeri virágot. A nap hamarosan lemegy, megbeszéltük, hogy ma kint maradunk este, mert éjszaka lesz az a csillaghullás ami tíz évente látható Miami partjain. Austin átdobta karját a vállaim felet és közelebb húzott magához, így fejemet a mellkasára tudtam dönteni, lágyan cirógatta a felkaromat, amitől a hideg futott végig a hátamon. A Nap már elhagyta a Föld nyugati féltekéjét s lassan lefele ereszkedett, legszebb látvány volt amit valaha láttam, a Nap alsó része már a horizonton ült s onnan adott narancssárga színvilágot a partnak. A madarak a szemünk vonalában a távolban repkedtek, olyan volt, mint a mesékben, csodálatos és lélegzet elállító.

Hanyatt feküdtünk a fűben és már fekete volt az égbolt rajta sok millió csillag melyek úgy ragyogtak, mint a gyémántok.
- Ott! – mutatott Cami jobb irányba. Becsukta a szemét és kívánt, mindenki szitkozódott egy sort, hogy ő nem látta.
- Tudjátok, olyan nyugodt itt feküdni, veletek, ha tehetném sose kelnék fel innen, csodálnám az eget, nézném a nap felkeltét s lementét. Élvezném ezeket a gyönyörű természet adta csodákat. – mosolyogtam.
- A számból vetted ki a szót. – mondta Alex.
- Gyorsan! – mutattam a fejem felé, az eget egy fényes csillag hagyta el, mely maga után húzott egy halvány kis vonalat s tizedmásodperceken belül már le is esett. Nem tudtam mit is kívánhatnék, sok minden járt a fejembe, úgy éreztem magam, mint a filmekben amikor az ember feje felett felvillan a villanykörte. Lecsuktam szemhéjaimat és elmondtam magamban a kívánságom. – Úgy legyen. – nyitottam ki barna szemeimet és újra kémlelni kezdtem az eget.

Körülbelül három órát fekhettünk ott egy helyben s szó szerint lekívántuk a csillagokat az égről, igazából még a kis apróságokat is megkívántam. Már kezdtünk fáradni, így felálltunk és haza indultunk, ahogy sétáltunk úgy éreztem, hogy most töltődök fel energiával. Alex egy kőben pofára esett és ekkor szakadt el nálam az a bizonyos cérna, teli torokból nevetni kezdtem és leguggoltam majd átkaroltam a hasam. Pár perc kellett ahhoz, hogy lenyugodjak majd folytattuk utunkat.
- Kössz, hogy kinevettél. – húzta fel az orrát Alex.
- Óóó… meg ne sértődj. – bokszoltam játékosan a karjába.
- Ki kell engesztelj. – legyintett a kezével.
- Fúj, nem, majd Cami. – nevettem fel.
- Ő is, de az más. – nevetett ő is.
- Barom. – verte hátba Cami, itt már Austin fuldoklott a nevetéstől. Mire hazaértünk mindenki fogta a hasát, szerintem most lett kockás, régen nevettem ennyit fél óra alatt. Elköszöntünk egymástól és nyugovóra tértünk, gyorsan elmentünk fürdeni aztán már ágyban is voltunk.
- Remélem valóra válik a kívánságom. – rajzolgattam köröket a mellkasára.
- Mit kívántál?
- Nem mondom el, mert akkor nem válik valóra. – néztem a szemébe, nem vagyok babonás, de ebben tényleg hiszek.
- Teljesen felforgattad a világomat, minden más mióta megismertelek. – csókolt bele hajamba.
- Ha veled vagyok már rég nem félek, a múltammal is szembe nézek. Ha veled lehetek , csak egy igaz út van, a te utad. – fúrtam fejem nyaka hajlatába, éreztem ahogy arcom lángba borul s égni kezd.
- Nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson, csak a holttestemen át. Te vagy minden kincsem, te vagy az álmom, jég hideg ágyam, te vagy a kezdet és  a végzet, meghalnék érted. – búgta fülembe e sorokat. Amikor ilyeneket mondd akkor úgy érzem, hogy felállnék és most azonnal elfutnék vele a világ végére is, az ilyen pillanatok miatt érdemes érni, e szavak a szívemet simogatják és tudom, hogy igazak. Megtanultam már, hogy mikor hazudik és mikor nem, ha eddig hazudott akkor az azért volt, mert nem akarta, hogy bajba keveredjek, már ő is tudja, hogy úgy is megtudom azt amit megakarok tudni, rájövök arra is amire nem akarok. Vannak olyan percek, gondolataim amikor úgy érzem kevés vagyok neki de az ilyen megszólalásai után nem érzem így magam. Egymáshoz illünk, ellentétek vagyunk, mint a mágnesek, a negatív elem a pozitívot vonzza s nem azt ami vele azonos. Emberek vagyunk és attól vagyunk változatosak, hogy mások vagyunk, nincs olyan ember aki azonos velünk. Mind különbözünk, és ez így van jól, nem akarnék egy olyan világban élni ahol mindenki ugyan úgy és nincs saját egyénisége senkinek. Örülök, hogy itt vagyok és megismerhettem azt a fiút aki most a világot jelenti nekem.