~50.rész - Élet, halál között

Sziasztok!

Meghoztam az 50.(!!!!!!!!!!!!!!!!!)részt!

Remélem mindenki izgulni fog ezen a  részen, miközben írtam szét izgultam az agyam pedig én tudtam mi fog történni. :DD Annyit szeretnék még mondani, hogy ez a rész az 1.évad utolsó fejezete, ezek után majd két hét szünet és jelentkezem :)
Akin még nem csatlakozott a facebook csoporthoz az itt megteheti ->Katt
xx. Fruzsi <3

Egy hete van meg a tetoválásom, ami Austin és az én szerelmemet jelképezi. Egyik nap felhívtam Jorge-t és elmentünk ebédelni, másnap persze a címlapon virítottunk, Austinnak alig lehetett elmagyarázni, hogy nincs köztünk semmi. Apuval, Barbarával és az öcséinkkel annyi időt töltünk amennyit csak lehet. Camilla is jóban van Jorgeval de ő nem annyira, mint én, ma is itt van nálunk, Cami még alszik, pedig már délután egy óra is elmúlt. fogtuk magunkat, a gitárjainkat és kiültünk a kertbe a zöld pázsitra. Ölünkbe vettük a hangszereket, először nem tudtuk, hogy mit játszunk aztán eszembe jutott valami.
- Emlékszel a közös dalunkra? - kérdeztem tőle izgatottan.
- A "True Friends"? - kérdezte nevetve.
- Aha, a Hannah Montana-ból. - fejeztem be, kicsit vicces, hogy fiú még is mindig együtt néztük azt a mesét és ezt a dalt énekeltük sokszor. Elkezdte pengetni az első akkordokat majd én is csatlakoztam,neki elképesztően csodálatos hangja volt, az enyém viszont olyan volt, mint egy rekedt kecskének. Mindig nevettünk az énekhangomon de most eltekintettünk ettől, együtt énekeltük ezt a dalt és minden sora igaz volt. Örülök, hogy van egy olyan fiú barátom, mint ő, régen mindent tudott rólam és úgy érzem most is el kéne mondanom neki mindent ami eddig történt velem de nem akarom Austint kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy felfedem a titkát. Inkább befogtam a számat és elmesélte, hogy mi történt kint miután én eljöttem, sok ismerősömről tudtam meg olyat amitől az állam leesett.

 
1 hónappal később

Borús,ködös reggelre keltünk, a napfény halvány sugarai leskelődtek be a függöny mögül. Szerelmem karjaiban ébredni egy valóra vált álom, a mai nap nekem olyan lesz, mintha haldokolnék. Ma van négy éve , hogy anya meghalt, apu két hónap  múlva jön vissza a turnéról, azelőtt mielőtt elmennénk Madridba, képzelem neki is milyen rossz lehet ez a nap. Lassan kimásztam az ágyból, hogy véletlenül a  se keltsem fel Austint, lementem a konyhába s készítettem mindenkinek reggelit. Mire kész lettem Toni és Zac vágtattak le a lépcsőn mögöttük Cam és Alex.
- Éhesek vagyunk.- simogatták egyszerre mind a négyen a hasukat.- Az asztalon van.- mutattam a konyhába, képtelen voltam ma az evésre és nevetni akartam de nem tudtam, inkább leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Brazil szappan opera ment, na most megnézek egy részt, az első rész után tudtam meg, hogy ma Kettős játszma maraton van, ezért eldöntöttem, hogy ezzel fogom tölteni az egész napomat és akkor nem kell senkivel se beszélnem. A második rész közepénél annyira beleéltem magam a dolgokba, hogy rendesen izgultam.- Mária José ne menj el egyedül, el fognak rabolni.- kiabáltam.- Ő a rossz, ne higgy neki. Átmossák az agyad. Ne hagyd egyedül Alexet.- már szinte téptem a hajam.
- Mi ez a kiabálás?- jött le a lépcsőn Austin.
- Sh..-szólt rá Zac és Toni, észre se vettem, hogy már ők is letelepedtek és izgulnak.
- Ó, te sötét nő személy, hogy hihetsz neki, el fognak rabolni, fogd már fel.- ütöttem a kanapét.- Én megmondtam.- mutogattam a tv felé a távirányítóval.
- Ennyire azért ne éld bele magad.- ült le mellém Austin, átölelt és egy puszit adott a hajamba. Halkan felkuncogtam, hogy milyen látvány lehettem az előző fél órában. Austinnak sikerült a legrosszabb napomon az évben mosolyt csalni az arcomra. Bement a konyhába, hogy hozzon magának reggelit, miután elfogyasztotta felhúztam az emeletre, a lépcsőhöz érve utánam szóltak.
- De hát Flo…Most jön a kövi rész. - hadonászott  Zac.
- Nem érdekel.- mondtam és megindultam, megtettem egy lépcsőfoknyit majd visszaszóltam.- Vegyétek fel.- néztem vissza, erre mindenki hangos nevetésbe kezdett. Felmentünk a szobámba és leültem az ágyamra.
-Mikor indulunk?-kérdeztem.
-9 -kor.De tudod, hogy nem akarom, hogy velem gyere, tudod, hogy ki lesz ott, bajod eshet. - guggolt le elém.
- Nem hagyom, hogy egyedül menj, múlt kor is hasznomat vetted. -öleltem magamhoz.
- Tudom,mert makacs vagy, de akkor szigorúan az autóban maradsz, most tényleg ott maradsz!- simogatta a hajam.
- Rendben. -egyeztem bele, tudtam, hogy úgy se fogom kibírni ha valami olyasmi történik , mint a múltkor. Legalább így is vele tudok menni, a nap többi része hol jó volt hol pedig szomorú. Szerencsére Toni és Cam elfelejtették hányadika van így nekik nem volt rossz napjuk, háromnegyed 9-et mutatott az óra. Felvettem egy hosszú sötét kék cső nadrágot, fekete conversemet, fekete pólót és hozzá a fekete kapucnis pulcsimat. Mire elkészültünk indulhattunk is, elköszöntünk a többiektől és azt mondtuk moziba megyünk. Nagyon rossz előérzetem volt, nem tudom miért, talán azért, mert nem akárkihez megyünk, ha nem egy elvetemült, hidegvérű gyilkoshoz. Eldöntöttem ha baj van nem fogok tétlenül ülni, meghúzom a ravaszt és lőni fogok, nem fognak érdekelni a következmények, ha arra kerül sor akkor megvédem a barátomat, minden áron. Beültünk a fekete terep járóba, utunkat az ismerős helyszín felé vettük a törzs helyre, mikor odaértünk Austin adott egy csókot majd beszaladt a cuccért. Alig vártam két percet de ő már be is ugrott mellém, elindultunk a határ felé.
- Ne szállj ki akár mi is történjen, az autóban biztonságban vagy, meg ne pisszenj.- nézett rám majd vissza az útra, én csak egy aprót bólintottam.
- Te meg vigyázz magadra, belehalnék ha elveszítenélek. -tettem a kezemet arra a kezére ami a  seb váltón pihent, egy biztató mosolyt küldött felém, ezzel nem sikerült megnyugtatnia. Amikor a határhoz értünk a szívem a torkomba dobogott, a rossz előérzetem egyre jobban kezdett növekedni bennem. Austin a fegyverét a megszokott helyre a nadrágjába rakta majd ráhúzta a pólóját.
- Maradj itt, gyors leszek. -suttogta és adott egy csókot.
- Óvatos legyél, szeretlek.- hajoltam a füléhez majd megöleltem, a hátsó ülésre nyúlt a táskáért amiben tömérdek mennyiségű kábítószer volt, kiszállt az autóból majd becsukta az ajtót a pasa akit megfojtanék felé közeledett. Váltottak pár szót majd Austin a férfi felé nyújtotta az edző táskát, ő lerakta maga mellé majd az autóhoz ment, hogy kivegye a pénzt, ő is egy edző táskával tért vissza és Austin elé dobta. A barátom határozottan lehajolt és felvette a táskát, Austin már épp jött volna vissza a kocsihoz.
- Hová olyan sietősen? -állította meg a férfi.
- El, neked meg van a drog nekem a pénz. -mondta Austin.
- Nem mész te sehová. Tudom, hogy itt van és most végig fogj nézni újra ahogy egy olyan személyt ölök meg akit szeret. -kapta elő a pisztolyát a pasi, habozás nélkül pattantam ki az autóból és Austinhoz futottam, ahogy egyre közeledtem egyszer csak valami égető, fájdalmas érzést éreztem a jobb mellem felett, a földre estem.
- Ne. -kiáltott Austin, a pasi beszállt az autóba és elhajtott. Austin odaszaladt hozzám és a fejemet a térdére tette, elővette a telefonját és tárcsázott. -Haló? Egy mentőt kérnék Kalifornia keleti határához. Sürgős a barátnőmet meglőtték, élet veszélyben van. -kiabálta a telefonba Austin, hát ezért volt rossz előérzetem, anyu meghalt négy éve ezen a napon és most nekem is mellette végződik az estém.

Zene

Austin szemszöge:

- Hová olyan sietősen? -állított meg a férfi.
- El, neked meg van a drog nekem a pénz. -mondtam.
- Nem mész te sehová. Tudom, hogy itt van és most végig fogja nézni újra ahogy egy olyan személyt ölök meg akit szeret. -kapta elő a pisztolyát a pasi, a mondat végén csapódott a kocsi ajtóm, mire odakaptam a fejem a barátnőm a földre esett.
-Ne. -kiáltottam, a pasi beszállt az autóba és elhajtott, odaszaladtam hozzá és a fejét a térdemre tettem, elővettem a telefonom és tárcsáztam.
-Haló? Egy mentőt kérnék Kalifornia keleti határához. Sürgős a barátnőmet meglőtték,élet veszélyben van. - kiabáltam a telefonba, ahogy a térdemen feküdt a vér szivárgott a mellkasából, a látványtól a szívem megállt néhányszor, ha elveszítem őt akkor önmagamat is elfogom.- Mondtam, hogy ne szállj ki. -simogattam a haját, megfogta a kezem és őrülten kezdte szorítani, a szemeiből folytak a könnyek, látszódott benne a fájdalom és a félelem.

- Na-nagyon fáj. -sírt.
-Ameddig szeretsz nyomás alatt vagyunk, mind a ketten tudjuk, hogy ez egy kegyetlen világ de én kockáztatni fogok. Ameddig szeretsz éhezhetünk,hajléktalanok lehetünk, szegények lehetünk, a katonád leszek és nem hagyom, hogy meghalj. A nap minden percében harcolni fogok az álmaidért, én leszek neked az egész világ. Ne idegeskedj,ne sírj, csak fogd meg a kezem és tarts ki mellettem. Nem hagyhatsz itt. - most már nekem is patakokban folytak le a könnycseppek az arcomról, szeretem és nem akarom elveszteni. -Lélegezz mélyeket, bírd ki amíg a mentők ideérnek.- kérleltem közben a fejét simogattam.
- Nem tudom, hogy ennek van e értelme, de te az enyém vagy, a fű nem mindig zöldebb a másik oldalon. Tudom, hogy vannak problémáink, de kitartok, kibírom csak maradj velem. -mondta és még erősebben szorította a kezem.
- A világ semmi pénzéért nem hagynálak egyedül SOHA.- emeltem ki a „soha” szót.

Florencia szemszöge:
Ostoba vagyok a szerelemben, feláldoztam magam miatta, de ez természetes, hiszen jobban szeretem őt, mint saját magamat. Az együtt töltött évek ezt be is bizonyítják, eszméletemnél voltam, láttam ahogy a mentő kék fénye egyre közelebb ér hozzám. A mentősök hozzám beszéltek de nem hallottam a hangokat, ami kétségbe ejtő volt. Egy fény volt előttem ahol anyu állt és vele szemben én, térdre rogytam és ránéztem.
- Anyu, ha most látnál, higgadt vagyok, de az az igazság , hogy itt hagytál. Soha nem fogom tudni megmutatni neked a képeket, az emlékeimet. Apu, látnod kéne, milyen bemutatókra megyek, magam előtt látom, ahogy anya mellett állsz, mindig boldogan, kéz a kézben. Vannak olyan napok mikor elvesztem a hitem, mert anyu te nem egyszerűen jó voltál, ha nem fantasztikus. Mindig azt mondtad, hogy a zene a fájdalmad otthona, fiatal voltam még és mondtad "Fogd a dühöd és írd le egy lapra, fog azt a lapot és vidd ki a teraszra, majd robbantsd le a tetőt a helyéről."  Próbálom elérni, hogy büszke legyél rám, a te utadat járom, remélem fent vagy Istennel és azt mondod, " Igen, az én lányom." Mindig az arcod keresem a tömegben. Szégyenkeznél miattam, vagy büszkélkednél velem? Rám ismernél- e egyáltalán ha most látnál, megölelnél vagy kritizálnál? Követnél minden vonalat a könnyektől maszatos arcomon? Rátennéd- e a kezed, egy szívre mely olyan hideg, mint az a nap amikor itt hagytál? Tudom már jó ideje történt, de tisztán látlak magam előtt, az elveszettek mind hiányoznak, szóval ha lenne egy perced, segíts nekem, anyu, hiányzol. - láttam amint felém közeledik majd felhúz és szorosan magához ölel.
- Látlak kicsim, megmutathatod, ha felnézel az égre akkor melletted termek, még ha nem is látsz. Apád is büszke rád, lehet, hogy keveset van veletek de miattatok teszi. Boldog egy új nő mellet amitől én is boldog vagyok, igen mindig azt mondtam és azért, mert arra céloztam, hogy a papírt égesd el majd üvölts egyet. Az én utamat járod, fociztál és modell vagy ahogyan én is az voltam, hidd el kicsim, hogy az Istennel vagyok és elmondom sokszor azt a mondatot. Rátenném a kezem és tudom, hogy a te szíved nem hideg, ha nem meleg a sok szeretettől amit kapsz és adsz. Lehet, hogy most hideg, nem érzel semmit de segíteni fogok és nem hagyom, hogy elhagyd a családod. - ölelt át, majd elment. Nem akarok meghalni, annyi dolog lenne még amit megtennék, Austinnal lennék , az öcséinkkel játszanék, Cami fellépéseit nézném és lépkednék a kifutókon, pózolnék a kameráknak és a vörös szőnyegen szeretnék sétálgatni s a parton ahol a naplementében kéz a kézben a homokba süllyedve haladnánk a tenger mellett Austinnal, az ajkaink összeérnének, olyanok lennének, mint két mágnes amit ha egymáshoz illesztenek, pont egymáshoz illenének. Nem tudom, hogy hol lehetek most, életben vagy már végleg vége az életemnek, azt viszont tudom, hogy ha még életben vagyok akkor azon kell erőlködnöm, hogy megmutassam, hogy élek. Benne akarom hagyni a lábnyomomat az idő homokjában, tudván, hogy volt valami amit magam mögött hagytam. Amikor elhagyom e világot, hagyni akarok valamit emlékül amit soha nem fognak elfeledni. Itt voltam, éltem, szerettem, elértem dolgokat és amit tudtam azokat meg is tettem.

Austin szemszöge:

Minden olyan gyorsan történt, lövés, mentők. Fogalmam sincs most mi van, felhívtam Camit,Barbit, hogy jöjjenek a városi kórházba, az autómmal követem az előttem száguldó mentőt, akkora adrenalin van bennem, hogy most senki nem állhat az utamba. Most az a legfontosabb, hogy az a lány aki nekem az életet jelenti megmeneküljön és életben maradjon. Nem szeretném azt a hangot hallani amikor a gép jelzi, hogy leállt a szíve, nem tudnék utána talpra állni és a testvérem mellett maradni, elveszteném önmagamat és eltaszítanék mindenkit. Ő az a lány akit majd egyszer elszeretnék venni, és gyerekeket felnevelni az ő oldalán. Az én hülyeségem miatt van most élet veszélyben, sose bocsájtanám meg magamnak ha maradandó károsodást szenvedne. Az mind miattam lenne, most is miattam van minden, ha még régen nem rángatom bele a piszkos dolgaimba akkor ezt most elkerülhettük volna.