*II.Évad*51.rész-Féltve

Na csajok, én már nem bírtam tovább, hogy ne posztoljak új részt :DD
Aki még nem lépett be a Facebook-os csoportba, az itt megteheti :) https://www.facebook.com/groups/328098790671865/
Jó Olvasást;)
Fruzsi xx. <3

Austin szemszöge

Ahogy a kórházhoz értünk tárcsáztam Camit, aki aggódóan mondta, hogy pár perc múlva megérkeznek. Fogalmam sincs mi lehet a barátnőmmel, az orvosok egyből a műtőbe tolták és kiabáltak össze- vissza, hogy életveszély,infúzió meg mindenfélét amitől csak forgott velem a világ.
- Austin. – hallottam meg Alex kétségbeejtő hangját, hátrafordultam és láttam amint futva jön felém három ember, gondolom az öcséinket lepasszolták, hogy azért még se legyenek itt.
- Hol a húgom? Mi van vele? – sírt Cami.
- Nem tudom, egyszerűen csak elmentünk moziba ahogy mondtuk nektek is aztán elmentünk sétálni és valami barom , őrült volt, odajött hozzánk és fegyvert rántott elsütötte felém de Flo beugrott elém és eltalálta őt a golyó. – rogytam le az egyik székre és éreztem amint a sós cseppek elhagyják könnycsatornámat. Ahogy újra bevillantak előttem a képek, ahogy az a nyomorult lő és Flo már a földön van, hiába tudta Alex, Cami, hogy mibe keveredtem majd elmondom nekik később, de nem akarom, hogy Barbara is hallja, nem bírnám ki, ha emiatt máshogy néne rám.
- Mi történt aztán? – ült le mellém Barbara és megértően simogatta a hátam.
- Odarohantam hozzá aztán kértem, hogy bírja ki amíg a mentők kiérnek és megígérte, hogy nem fog itt hagyni. – dőltem hátra, fejem a falnak ütődött de nem tudtam most vele törődni, sokkal nagyobb fájdalom volt a szívembe, ami amiatt van, mert az életem van bent a műtőbe, életveszélyben van és semmit sem tudunk róla.

Nem tudom mióta de legalább három órája ülünk ezen a kibaszott széken és várjuk, hogy valaki elmondja a barátnőm állapotát, mint ha meghallott volna az ég, egy nő lépett ki a műtőből és gyors léptekkel szelte át a kötünk lévő távolságot.
- Maguk Florencia hozzátartozói? – kérdezte sürgetve a nő.
- A nevelőanyja vagyok, mondja kérem, mi van vele? – Barbara volt az első aki a leggyorsabban tudott reagálni.
- A kisasszony állapota nagyon súlyos volt és még mindig az, a golyó a ball vállát találta el, sikeresen eltávolítottuk ám gondok léptek fel a műtét során. A hölgy szíve nem bírta, ezért leállt, újraélesztettük és harmadik próbálkozásra sikerült visszahozni őt. Az állapota stabil ám még súlyos, a 305-ös terembe lesz, bemehetnek hozzá, viszont egyszerre maximum ketten. Még aludni fog, nagyon erős altatót kapott, hogy pihenjen a szíve, valószínűleg csak reggel vagy délelőtt fog felkelni. Ha bármi probléma van, vagy kérdésük esetleg kérésük akkor keressenek meg. Viszontlátásra. – intett és el is ment, nem tudtam felfogni amit mondott. Leállt a szíve és újra kellett éleszteni, altatót kapott, súlyos az állapota. Ezek a szavak visszhangoztak a fejembe,Barbara felsegített és elindultunk a 305-ös szoba felé, megálltunk előtte.
- Én utoljára megyek. – jelentettem ki majd újra a műanyag szék fogságába kerültem, Cami és Alex mentek be, Barbara is leült mellém, majd elővette a telefonját, és tárcsázott.
- Szia szívem. – ebből kivettem, hogy Paullal beszél, te jó ég, mit fog ehhez szólni. – Ne haragudj ha felébresztettelek, de hatalmas gond van. A legkorábbi géppel haza kéne repülnöd, a lányod egy merénylet áldozata lett a Keltei-kórházban vagyunk, meglőtték és súlyos az állapota. – hadarta idegesen, beszéltek még pár mondatot majd letette. – Holnap délután-re ér ide, ekkor tud a legkorábban jönni. – sóhajtott egyet, tudom milyen rossz neki, közel álltak egymáshoz Florenciával, nem olyan anya- lány inkább olyan barátnők. Barbarának is mindannyian fontossá váltunk ahogyan ő is nekünk. Idegőrlő várakozás után, végre én mehettem be a féltett kincsemhez, nehezen nyomtam le a kilincset, nem tudtam mi fog rám várni bent, féltem. Benyitottam majd egy sötét szobában voltam ahol mindössze a kis éjjeli lámpa nyújtott fényt, ami barátnőm ágya melletti kis szekrényen helyezkedett el, halkan becsuktam az ajtót majd lassú léptekkel mentem felé. Az ágy melletti székre ültem le és végig néztem rajta. A szokásos pöttyös kórházi hálóing volt rajta, orrából két felé ágazó cső jött ki ami feje mögött ért össze, a kezéből is egy cső lógott ami egy infúzióba vezetett, bőre hófehér volt, haja szétterült a fehér párnán, derekáig takarta őt a takaró. Óvatosan nyúltam a vállát fedő anyaghoz és lassan húztam el, bevolt kötve a válla egy fáslival amin vérfolt volt. Visszahelyeztem a testrészére a hálóinget és megfogtam a kezét, hideg volt, akár egy fagyos decemberi nap New Yorkban. Két könyökömet az ágyára támasztottam, tenyereim közé fogtam kezét és fejemet ráhajtottam.
- Nem hiszem el, minden az én hibám, tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöd, ebbe az egészbe nem is kellett volna belekeveredned. Jobb lenne , ha most én feküdnék itt, jobb lett volna, ha nem kémkedsz utánam és nem tudtad volna meg a titkom. Nem neked kéne itt feküdnöd, súlyos állapotban, ha nem nekem. – sírtam, kevés hang volt a terembe, keserves zokogásom és a kis gép ami a szíve működését jelezte, ezek a hangok voltak amik megtöltötték a kórtermet. – azt mondta, hogy nem hagysz itt és erős leszel, gyerünk Flo, menni fog. – könyörögtem neki azért, hogy életben maradjon. Nem tudom mióta ülhetek itt egy helyben és itathatom az egereket de arra lettem figyelmes, hogy nyílik a mögöttem lévő ajtó.
- Haver, gyere, késő van. Reggel visszajövünk. – szólt Alex, tudtam, hogy nem akarok elmenni, itt fogom megvárni amíg felkel.
- Nem, maradok. Ti menjetek.
- Oké, akkor reggel, szia. – mondta és már be is csukta az ajtót, fejemet barátnőm hasára fektettem, figyelve arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Finoman helyeztem kobakomat a hasára, fejemet az arca felé fordítottam és kezét még mindig nem engedtem el, azt akarom, hogy ha fel kel akkor én legyek az első akit lát, azt akarom, hogy ne haragudjon rám, azt akarom, hogy továbbra is szeressen. Minden oka meglenne arra, hogy utáljon hiszen én kevertem bele ebbe az egészbe, ha én nem lennék most biztosan valamelyik haverjával beszélgetne, esetleg aludni, pizsama partin lenne. Nem itt, ebben a lehangoló, üres kórházban.  A lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, felemeltem kezét és finoman ajkaimhoz emeltem, egy csókot leheltem rá majd magam mellé helyeztem és próbáltam elaludni.