*II.Évad*52.rész-Eltíltva

Mivel a II.évad indításakor sikeresen átléptük a 10.000 kattintást, így itt is van egy új rész ;)
Lépjetek be a facebook-os csoportba :) *ITT*
Fruzsi xx. <3

  

*Zene*

Florencia szemszöge

A nap sugarai minden erővel azon voltak, hogy a szem héjamon keresztül is kiégessék a retinámat, nagy nehezen kinyitottam pilláimat majd láttam ahogyan egy kórházban vagyok, Austin rajtam alszik édesen. Éppen felé akartam nyúlni amikor éles fájdalom hatolt a vállamba.
- Bassza meg. – szitkozódtam, kicsit hangosabban, visszavettem a hangerőt, hogy ne keltsem fel barátomat, de ez nem jött össze.
- Jó reggelt napsugár, hogy aludtál? – nyomott egy csókot a homlokomra.
- Jól, de fáj a rohadt golyó helye. – húztam össze szemöldököm.
- Szóljak egy dokinak?
- Nem , nem kell. Semmi baj, nyugalom.
- Én annyira sajnálom kicsim, nem akartam, hogy ez legyen, rám kellett volna hallgatnod és otthon maradni. Akkor most én feküdnék itt, vagy az erdőben elásva, de nem te. – felment bennem a pumpa, hogy mondhatott ilyet?
- Austin Carter Mahone, ne idegesíts fel, ilyet még egyszer ne mondj. Nincs akkora bajom, tudod jobb így, mint ha meghaltál volna. – fogtam be száját, el sem hiszem, hogy ennyire nyúzott.
- Ez akkor sem jó így, megígérem neked, hogy megtalálom és megölöm. – szorította ökölbe a kezét, szétszedtem a „gumót” amit a kezével hozott létre majd szétfeszítettem.
- Az ölés nem megoldás, hidd el én is jobban szeretném őt a föld alatt látni, majd a rendőrség intézkedik és megtalálják, ne aggódj. A fontos az , hogy nem történt maradandó károsodás. – próbáltam nyugtatni, több-kevesebb sikerrel. Fejét újra a hasamra tette majd simogatni kezdte az említett testrészemet. Ezt az idilli pillanatot is meg kell zavarni, jelen esetben apámnak aki mint az őrült úgy vágta ki az ajtót.
- Kis lányom. – rohant hozzám. – te takarodj innen. – húzta fel barátomat a székből és hátrébb lökte.
- Apa. – szóltam rá. – Kell ez a fesztivál? – kérdeztem tőle. A pólójánál fogva húzta vissza Austint hozzám.
- Mi az , hogy kell e ez? – kérdezte idegesen ám már halkabb változatban – Itt fekszel, meg is halhattál volna. Mind miatta. – újra Austinra mutatott akinek a szemében látni lehetett egy kis félelmet, én is megijedtem. Sosem láttam még apát ilyennek. – Florencia, többet nem találkozhattok, nem akarom, hogy a közeledben legyen, nem akarom, hogy bajod essen. – lökte ki Austint az ajtón majd becsukta maga után, engem egyedül hagyva.

Az idő telt és két hét múlva már otthon lehettem, a sebem már nem is fájt annyira, a kötést levették ám a varrás nyoma ott maradt.  Ez alatt az idő alatt apu és mindenki sokszor jött be, Austint Camiék csempészték be, Jorge is eljött meglátogatni. Apu nem firtatta tovább az Austin témát aminek örültem, gondoltam, hogy ezek szerint lemondott arról, hogy nem találkozhatok vele. Megbeszéltük Austinnal, hogy ma este átmegyek hozzá, főzött nekem, éppen készülődtem amikor apu bejött hozzám.
- Hova mész? – kérdezte kíváncsian, vonakodva ám de megmondtam neki az igazat.
- Austinhoz, vacsorára. - mondtam neki cinikusan.
- Vetkőzz le és ezt felejtsd el, megmondtam, hogy nem akarom, hogy vele találkozz. Bajt hoz rád az a kölyök. – kiabálta.
- Apu, ezt nem teheted, szeretem. – mondtam dühösen és felvettem a fekete farmer sortot, egy rózsaszín toppba, fekete blézerben, fekete conversebe és immáron a rózsaszín farmeromba voltam.
- Hogy szeretheted? Veszélybe sodort. – csattant fel.
- Nem érdekel, apu, szeretem, miért olyan nehéz ezt felfogni? Nem az ő hibája volt, rosszkor voltunk rossz helyen. – mondtam neki higgadtan, remélem ettől megnyugszik és nem fog úgy viselkedni mint egy hisztérikus gyerek.
- Nem mész sehova kisasszony, itthon maradsz, nem találkozhatsz vele többet. – üvöltötte, szinte már zengett a ház, nyílt az ajtóm és Barbara lépett be, mögötte ott állt mindenki és minket nézett, úgy érzem magam, mint egy kabaréban, nem, inkább, mint egy cirkuszban.
- Apu, ne légy ilyen gyerekes, nem húzhatsz el attól az embertől akit mindennél jobban szeretek. – fordultam felé és most már idegesen kiáltottam rá.
- Nem érdekel mit mondasz, eldöntöttem. Eltiltalak tőle. – mutatott rám és feje már paradicsom színű volt a sok üvöltéstől.
- Olyan önző vagy. – kiabáltam felé, ekkor azt kaptam amire nem számítottam, egy hatalmas pofont. Nem is gondolkodtam, tovább.
- Utállak. – néztem szemébe és könnyes tekintettel löktem félre az ajtómban álló embereket majd levágtattam a lépcsőn és ki a házból, futottam ahogy csak tudtam.
- Florencia, most állj meg. – hallottam apám hangját, de nem érdekelt. Akkor vettem észre, hogy Austin kinyitja az ajtót, ezek szerint hallotta apámat, hozzá nem mehetek, félek, hogy rá is kezet emelne.
- Flo. – kiáltott rám, de meg sem álltam, háza előtt elfutva, a semmibe igyekeztem, minél távolabb az apámtól. Szedtem a lábaimat, nem tudom, hogy hová mehetnék, csak el, el messzire ahol senki nem állhat közém és Austin közé. Arra eszméltem fel, hogy érzem az óceán sós szagát , felnéztem és a parton voltam. Fájt a vállam, a lábaim begörcsöltek ezért zokogva rogytam a homokba. Térdeimet felhúztam mellkasomhoz és két karommal átöleltem őket, fejemet pedig térdeimre hajtottam. Ahogy felemeltem a fejem észrevettem, hogy a kedvenc blézerem úját teljesen végig szakítottam , biztos végig húztam valahol. Idegesen levettem magamról majd félre dobtam, visszahelyeztem fejem az előző pozícióba és csak sírtam. Miért ilyen nehéz minden? Miért nem élhetünk boldogan? Ez a szerelem túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, apu mindent elfog követni, hogy távol tartson attól az embertől aki ellopta a szívem . Mért olyan nehéz megérteni, hogy felnőttem? Szeretném a saját utamat járni és világot látni, olyan nehéz lenne ezt felfogni? Felemeltem a fejem és az óceán hullámait kezdtem el vizslatni, néztem ahogy nagy hullám jön, majd össze megy végül a partot mossa. Éreztem ahogyan valaki ráterít valamit a hátamra.
- Meg ne fázz. – ült le mellém valaki, felismertem a hangját de megakartam benne bizonyosodni, hogy tényleg ő e az. Felé néztem, majd megláttam barna szemeit, ismét keserves sírásban törtem ki majd a fiú nyakába fúrtam fejem. – Shh. nyugodj meg, nincs semmi baj. – simogatta a hátam, most vettem csak észre , hogy valójában eléggé lehűlt az idő.
- Jorge, nem érted, szeretem őt. Nem akarom, hogy apu eltiltson tőle. – töröltem le arcomról az odaszáradt könnycseppeket.
- Igazad van, nem tudom milyen ez. – sóhajtott és együtt érzően rám nézett.
- Honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdeztem tőle.
- Nem tudtam, apád kétségbeesetten hívott fel, hogy elfutottál és nem tudja, hol lehetsz egyből elindultam, hogy megkeresselek, gondoltam, hogy a parton lehet, Madridban is ha valami bajod volt mindig a nyugalmas és csendes helyekre mentél. – mondta és láttam amint szája sarkában egy kis mosoly bujkál.
- Ne szólj apámnak, nem akarok hazamenni. – hangom szinte már könyörgő volt, de nem akartam hazamenni, megütött, tudom nem nagy tragédia de sosem emelt rám kezet és amiket mondott.
- Majd akkor ma este nálunk alszol, anyu és apu úgy is régen látott. Megoldódik minden, beszélek apukáddal, hogy ma nálam alszol. Gyere. – nyújtotta kezét majd felhúzott a földről és szorosan megölelt. Erre volt most szükségem, egy jó baráti, nyugtató ölelésre. Pár percig így állhattunk majd szétváltunk és lassan elindultunk Jorge-ék háza felé, közben felhívta apát aki velem akart beszélni de én elutasítóan eltoltam a telefont. Nem sétáltunk sokáig, talán húsz percig, bekanyarodtunk egy utcába, nyugalmas környéknek tűnt, olyan kertvárosnak, nem voltak kerítések csak sok ház egymás mellett, mint a „Született Feleségek” című sorozatba. Megálltunk egy nagy kék háznál majd Jorge előre ment, hogy kinyissa az ajtót, halkan tárta ki előttem, levettük a cipőinket majd megfogta a kezem és felhúzott az emeletre, próbáltunk minél halkak lenni.  Beléptünk a szobájába és felkapcsolta a lámpát, gyönyörű volt, sötét kék volt a szoba fala, a bútorok fehér és fekete színben pompáztak, remek összhang.
- Menjél fürdeni, addig megágyazok. Törülközőt a harmadik fiókban találsz és adok alvó ruhát. – a szekrényhez ment, kivett egy pólót és egy francia bugyit.
- Honnan van francia bugyid? – kérdeztem miközben felhúztam az egyik szemöldököm.
- Anyu hülye ötlete, vett párat, tudod ha egy lány itt aludna. – kuncogott, ezen a kijelentésen nekem is nevetnem kellett, megköszöntem és elindultam a fürdőbe, A hajgumit levettem a csuklómról és kontyba kötöttem hajamat, levettem a ruháimat és szépen összehajtottam őket. Hallottam ahogy kopognak, az ajtó mögé álltam és kidugtam a fejem, ügyelve arra, hogy más testrészem ne legyen kint. – Bocsi, csak azt akartam mondani, hogy a polcon találsz fogkefét, a vendégeknek van itt. – mosolygott majd becsuktam az ajtót. Kinyitottam a zuhanykabint és beálltam a zuhanyrózsa alá, megengedtem a vizet, beállítottam arra a hőfokra ami kellemes volt és csak körülnéztem a helyiségbe. Itt fehér falak voltak fekete és kék csempével ez is popmás volt. Csak álltam a víz alatt és kiürítettem az elmém, kezembe vettem a tusfürdőt és megmosakodtam, kiléptem a kabinból, áttöröltem minden porcikám, felöltöztem majd fogat mostam és arcot. Feszélyezve éreztem magam amiatt, hogy kint van e fenekem de hála Istennek Jorge pólója a térdem fölé ért, így nem volt okom aggodalomra, lekapcsoltam a lámpát és  kiléptem a gőzzel teli szobából.  Jorge is gyorsan elment fürdeni, én az ágy szélén ülve vártam rá, mikor kijött bebújtam az ágyba, jó éjt kívánt és már éppen menni akart.
- Hova mész? – kérdeztem meglepetten.
- Aludni, a kanapéra.
- Ugyan, gyere. – emeltem fel a takarót.
- De, Austin. – vakargatta a tarkóját zavartan.
- Nincs baj, legjobb barátok vagyunk, régen is sokszor aludtunk együtt. – mosolyogtam, megvonta a vállát és befeküdt mellém.
- Nem baj ha? – kérdeztem és a mellkasára mutattam. Megrázta a fejét, miszerint oda tehetem a fejem. Ne higgyétek azt, hogy egy kis ribanc vagyok, mert nem csak jó volt egy legjobb barát nyugtató és óvó karjai között elaludni, Austint szeretem és ezen senki nem tud változtatni, köztünk sose lesz semmi több csak barátság és ezt Jorge is így gondolja. Odabújtam hozzá , karját derekam köré fonta és úgy húzott közel magához.
- Ne aggódj Chica (Ejtsd: Csiká, spanyolul azt jelenti, hogy kislány), minden rendbe lesz.
- Régóta nem szólítottál így. – mosolyogtam, ezt a becenevet még elsőben kaptam tőle amikor megismerkedtünk, ő mindig is majdnem, hogy másfél-két fejjel magasabb nálam ezért hívott így. – Jó éjt Jorge. – mondtam, ő is elmondta ezt a mondatot majd lehunytam a szemem és próbáltam nem a mai este történéseire gondolni, nagy nehezen, ámbár sikerült elaludnom.