Végig simítottam a piros selyem anyagon amit kiakasztottam a szekrényemből, felvettem és ügyeltem arra,
hogy szépen begöndörített hajam ne menjen tönkre, beleléptem a fekete magas sarkúba. Camivel
lementünk a lépcsőn és éreztem, hogy már most fáj a lábam, nem vagyok ehhez hozzá
szokva. A limuzin kint állt, előtte ott volt Jorge egy csodaszép fekete
öltönyben és alatta fehér ingben, mellette pedig egy sötétkék estélyiben Mara.
Köszöntünk nekik majd beszálltunk a fekete autóba, elvitt minket a helyszínre
ahol rengeteg sztár volt és tele volt újságírókkal és fotósokkal. Cami és Mara
szállt ki először, pózoltak és adtak egy pár mondatos interjút is, kiszállt
Jorge majd segített nekem is,
belekaroltam és úgy álltunk meg a vörös szőnyegen. Sokan kérdezték, hogy ő e az
új barátom vagy, hogy mi van Austinnal de egyikre se voltam hajlandó
válaszolni, így miután már a vakuktól semmit nem láttam tovább haladtunk.
Breaking News:
Florencia García és Austin Mahone kapcsolatának vége?
Tegnap este volt a „Step Up 4” film premiere amit Madridban rendeztek. Sok sztár feltűnt a vörös szőnyegen ám amikor Florencia García vonult be
oldalán egy új fiúval , Jorge Blanco-val, állításuk szerint régi barátok. Mi úgy vettük
észre, hogy eléggé forró volt köztük a hangulat, nevetve mentek be az előadó
terembe és úgy is távoztak. Mi történt, hogy Florencia visszajött hazájába és
maga mögött hagyta Californiát és ezzel együtt régi barátját Austin Mahone-t,
akivel közel három évig volt együtt? Reméljük többet is megtudhatunk , hogy mik
is történtek a modell lánnyal.
3 hónappal később
Ma van a születésnapom, el sem hiszem, egy újabb év telt el,
az egész élet elrepül a fejünk felett, mint ha játék lenne. Rájöttem már, hogy
az idő drága és meg kell becsülni minden egyes percet az életünkben, nem
pazarolhatjuk felesleges dolgokra. A fontos dolgokat és az álmainkat élni kell
és nem csak elképzelni, erősnek kell lennünk ahhoz , hogy magunk mögött hagyjuk
múltunkat és egy új életet kezdjünk. A fotósok az est óta le se szállnak
rólunk, azt hiszik, hogy egy párt alkotunk, el kéne mennem egy interjúra, hogy
elmondjam, hogy az én életemben egy darabig biztos nem lesz új fiú. Austin
helyét soha senki nem fogja tudni betölteni, nem is akarom,neki mindig is lesz
helye a szívemben, hiszen nekem ő volt és még mindig az első szerelmem. Az elsőt
soha, senki nem felejti el, én sosem fogom.
Rövidnadrágban és egy fekete toppban voltam aminek a derekánál
kivan vágva két oldalon befele a köldökömig egy háromszögben. Hajamat
kivasaltam és felhúztam a neon narancs sárga sarumat, kézi táskámba bedobáltam
minden fontosabb dolgot, nem akartam bulizni menni de a többiek ragaszkodtak
hozzá, jobban örültem volna egy estének itt nálunk. Nem vagyok bunkó, szóval
nem fogom visszamondani most már, hiszen Camivel mindjárt indulunk, Jorge is
hamarosan itt lesz, nem fogom őket hülyének nézni és lemondani az egészet csak
, mert nekem nincs ehhez kedvem. Mikor kiakartam kapcsolni a tv-t pont akkor
szólalt meg Austin új dala. Igen, híres lett, megfogadta a tanácsomat és
zenéket töltött fel a netre amiket ő énekel majd valahogyan rátaláltak és most
már 3 hónapja egy elég nagy felkapott sztár lett.
Beültünk az autóba és a klub felé mentünk ahol a többiek már
vártak minket, kerestünk parkoló helyet aztán odamentünk barátainkhoz. Köszöntünk
egymásnak, aztán Mara az őrhöz ment és bediktálta a nevünket, nem is tudtam,
hogy felírt minket vendég listára. Egyből a pulthoz húztak engem és valami erőset
rendeltek.
- Flo-ra, boldog szülinapot, hercegnő. – kiáltotta Paulo és magasra emeltük poharainkat.
- Boldog szülinapot. – mondta mindenki egyszerre majd szánkhoz emeltük a poharat. Éreztem amint a tömény ital végig fut a torkomon majd a gyomromba érkezik, égető érzés. Láttam amint Mara hajol át a pulton és mond valamit a srácnak aki már nyúl is az üvegért, tölt, aztán már újra egy pohár van a kezembe.
- Köszöntőt mondanék. – osztotta ki mindenkinek a felest. – Először is, köszönjük hogy vagy nekünk, csodálatos barátnő és ember vagy, megbízható és megtartod a szavad. Igaz, hogy három évig távol voltál de ennek vége, folytatod velünk itt a paradicsomba, Florenciára. – megismételtük az előző mozdulatot és már egy újabb kör volt a gyomromba, nem szoktam hozzá az alkoholhoz, így már éreztem amint a gyomrom émelyeg. A dübörgő zenére fókuszáltam és magammal rántottam Marat, a többiek is követtek minket, ugráltunk arra a zenére amit a dj játszott és remek érzés volt kicsit kikapcsolni. Egy körben álltunk mind a hatan és pörögtünk ezerrel, olyan volt, mint ha nem is e világon lennék, ha nem valahol máshol, ahol nincsenek szabályok csak a zene. Néztem az embereket és amikor Paulora néztem megláttam mögötte valakit, olyas valakit akit nem kellett volna. Megálltam és kikerekedett szemekkel bámultam, ahogy találkozott tekintetünk szinte leesett az álla ahogy rám nézett.
- Cami. – húztam magam mellé. – Láttam Austint, itt. – próbáltam túlkiabálni a zenét, több-kevesebb sikerrel.
- Azta, pedig nem is ittál sokat. – mondta nevetve, majd újra táncolni kezdett. Jorge magához húzott amikor egy lassú szám kezdődött, karjaimat nyakába tettem és fejemet mellkasára borítottam. Hajamat simogatta míg dülöngéltünk jobbra-balra, biztos vagyok benne,hogy Austint láttam, nem vagyok bolond. Hírtelen jött ötlettől vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és a pulthoz igyekeztem.
- Igen? – jött hozzám a pultos srác.
- Valami bitang erőset. – ültem a bárszékre, bólintott és elém tolt egy kis feles poharat amibe öntött valamit, idáig éreztem, hogy ebben több az alkohol, mint bennem a vér. Nagy levegőt vettem majd lehúztam , elé toltam a poharat és kértem még egyet.

Lemásztam a székről, éreztem, hogy már nem vagyok józan
állapotban és a látásom is egy kicsit homályos volt, megpillantottam a
társaságunkat majd Jorge elé álltam és a zenére kezdtem mozogni, kezeit csípőmre
tette. Kezdett melegem lenni ettől a hirtelen megivott mennyiségű alkoholtól,
kezdtem elveszteni a fejem. Megfordultam és megfogtam Jorge kezét, kihúztam a
szórakozóhely elé, hogy némi levegőhöz jussak .
- Jól érzed magad? – dőltünk neki a falnak, jó érzés volt, hogy kicsit hideg.
- Igen, nem szoktam hozzá az iváshoz. – kuncogtam, belenéztem mélybarna szemeibe és nem tudom mi történt, elvesztettem az eszemet. Közelebb mentem hozzá és megsimítottam kipirult arcát majd közelebb hajoltam, olyan gyorsan értek össze ajkaink, mint a villámcsapás.
- Nem, Flo. – tolt el magától. – Figyelj rám. – újra a falhoz dőlt, kezeit karba tette mellkasa előtt és lenézett a földre majd rám. – Részeg vagy, nem tudod mit csinálsz. Erre úgy sem fogsz emlékezni holnap, elmondok mindent. Mióta ismerlek azóta nagyon fontos vagy nekem, ahogy Californiába mentünk ott tudatosult bennem, hogy én már régóta szeretlek de ez a barátság fontos nekem és te is ezért nem mondtam, nem akarlak elveszíteni. Ha ezt komolyan gondolod és amikor felkelsz akkor is szeretnéd majd akkor megbeszéljük de így most nem. Nem foglak kihasználni, te több vagy ennél. – fogta meg az egyik kezemet, magához vont és éreztem amint mellkasa rohamosan gyorsan emelkedik.

Imádom!!♥siess a kövivel,puszi ♥
VálaszTörlésIgyekszem ahogyan az időm engedi :)
TörlésFantasztikus lett.Nagyon-nagyon siess a következővel:-) :-)
VálaszTörlés